A FIATAL RÁK-BARÁT KLUB célja, hogy a FIATAL rákbetegek testi, szellemi és lelki gyógyulását, jelen vagy múlt helyzet elfogadását és megértését segítse.
Célunk továbbá az EGÉSZ-SÉG, mint életforma elérése, EGYÜTT, EGYMÁST segítve, valamint a fiatalok figyelmének felhívása a rákbetegség megelőzésre, szűröprogramokon való részvételre.

FIATAL RÁK-BARÁT KLUB célja, hogy a FIATAL rákbetegek testi, szellemi és lelki gyógyulását, jelen vagy múlt helyzet elfogadását és megértését segítse.


Célunk továbbá az EGÉSZ-SÉG, mint életforma elérése, EGYÜTT, EGYMÁST segítve, valamint a fiatalok figyelmének felhívása a rákbetegség megelőzésre, szűröprogramokon való részvételre.

A diagnózis közlését követő nehéz időszakban nagy segítséget jelenthet a hasonló problémákkal küzdő emberek társasága, akik reményt, védelmet nyújtanak egymásnak, valamint a küzdelem elején állókban-pozitív példájukon keresztül- erősítik a gyógyulásba vetett hitet.

A fiatalok nem szeretnek, vagy nem mernek beszélni a problémájukról, nem akarják felvállalni a munkahelyükön a betegségüket, mert félnek a megbélyegzéstől, elutasítástól, és attól, ha kiderül, hogy daganatosak, elbocsátják Őket, és akkor a lelki teher mellett még az anyagi nehézségekkel is szembe kell nézniük.
Az útkeresésben segítünk Téged meghívott tapasztalt orvosok, egészségügyi szakemberek tanácsaival és közösségünk gyógyító erejével! A klubtagság egy lehetőség, ahol választ kaphatsz kérdéseidre és segítheted klubunk tevékenységét aktív jelenléteddel. 

Amire számíthatsz: új barátok, klassz programok, kirándulások,  jó közösség és amit még Te is hozzáadsz.

A KLUB egy fiatalokból szerveződött közösség, ahová Te is tartozol, ha Te, vagy közeli hozzátartozód hasonló kihívásokkal küzd vagy küzdött. Gyere, érezd jól magad velünk. 


Alap filozófiánk: MINDIG VAN KIÚT, akkor is, ha jelen pillanatban még nem látjuk!


Minden érdeklődőt szeretettel várunk a havi rendszerességgel megrendezésre kerülő összejövetelen.

Első Időpont:

2013. november 29. péntek 18 óra

Kezdjük újra! Változtass, hogy változhass! Csatlakozz Te is a Klubhoz, és
LÉGY A BARÁTUNK!

Helyszín: Kulturális Szalon
1126 Budapest, Böszörményi út 34/a