Korábbi évekhez képest jelentősen többen voltak jelen azon a figyelemfelhívó sétán, amely a mellrák elleni küzdelemről, illetve azok szűréseinek fontosságáról szólt.
Az úgynevezett rózsaszín sétán a helyi lakosokon kívül a környező településekről és Budapestről is érkeztek résztvevők.

 A séta során - mely a városi pályaudvar mellett található hídon át a Megyeháza előtt elhaladva a Magyar Életfa című krómacélból készült alkotásáig tartott - találkozhattunk a legkisebb gyermektől a szép kort megélt korosztályig több generációval, továbbá nem csak nőkkel, hanem férfiakkal és fiúkkal is, hiszen a mellrák nem csak nőknél és lányoknál van jelen.
A séta végén beszédek hangzottak el.