A karcagi Déryné Kulturális Központban a rákbetegek napjához kapcsolódóan tartott egy beszélgetős délutánt a „MINDIG VAN REMÉNY” Daganatos Betegekért Alapítvány és a kórház Egészségfejlesztési Iroda és Lelki Egészség Központ irodája február 14-én.

- Február 4-én van a Rákbetegek világnapja, a világ minden részén ekkor emlékeznek meg arról, hogy 2002-ben ezen a napon írták alá Párizsban az úgynevezett Párizsi Chartát, ami a rákbetegségek elleni küzdelmet rögzíti és felhívja a világ országait, annak vezetőit, hogy tegyenek meg mindent a rákbetegségeknek a visszaszorítására - mondta Nagyné László Erzsébet önkormányzati képviselő, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke köszöntőjében.

- A „MINDIG VAN REMÉNY” alapítvány alapelve, hogy a családot együtt kell kezelni. Legalább annyira van szüksége a családnak, családtagnak,
mint magának az érintett daganatos betegeknek a segítségre - hangsúlyozta a civil szervezet vezetője, Váczi Attiláné.

Az előadások előtt Házi-Sáray Mária és magánének tanszakosai adtak műsort a megjelenteknek.
A rendezvényen dr. Furka Andrea Ilona egyetemi adjunktus előadása hangzott el „A követés, gondozás fontossága” címmel, majd Simon Júlia az Egészségfejlesztési Iroda munkatársa, klinikai szakpszichológus „Túlélni a diagnózist!” című prezentációja következett, végül Kalotay Gábor, a Gyógyulj Velünk egyesület elnöke szólalt fel a betegszervezetek munkájának fontosságáról.

Az írás a karcagi Hírmondó 2023. március 3-ánmegjelent önkormányzati hetilap ötödik oldalán:

https://karcag.hu/files/hirmondok/2023/Hirmondo2023_marcius_3_szines.pdf