A Katolikus Szeretetszolgálat Lelki Rehabilitációs Otthona létrejöttének
30. évfordulóját ünnepelték Bakonyszücsön szeptember 20-án.
A Nagyboldogasszony-templomban Udvardy György veszprémi érsek mutatott
be hálaadó szentmisét.
A szertartáson Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
titkára, Tornavölgyi Krisztián, a veszprémi érsekség irodavezetője,
valamint Halmágyi Zoltán bakonyszücsi plébános koncelebráltak.
Az egykor Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthona nevet viselő
intézményt, amelynek jelenlegi elnevezése a Katolikus Szeretetszolgálat
Lelki Rehabilitációs Otthona, Bakos-Tóth Márta onkopszichológus és
Rajczi Pál bakonyszücsi plébános alapította harminc éve, felismerve a
daganatos betegek és családjuk lelkigondozásának igényét.
A hiánypótló vállalkozás a három évtized alatt megélt nehézségeket, de
támogatókat is szerzett, akiknek köszönhetően virágzik az egyedülálló
intézmény.
A Katolikus Szeretetszolgálat 2020-ban lett az otthon fenntartója.
„Szolgáljunk feddhetetlen élettel, tudással, türelemmel, a
Szentlélekben, őszinte szeretettel – buzdított a szentlecke Szent Pál
Korintusiaknak írt második leveléből. – Szegények vagyunk, mégis sok
embert gazdagítunk.”
Az érsek rátért arra is, hogy mindannyian meg akarjuk nyerni az
életünket, győztesek akarunk lenni – de el lehet veszíteni mindent, a
teljességet.
Felhívta a figyelmet arra, hogy egyéni és közösségi életünkben is
feladat a kereszthordozás, főleg akkor, amikor egy intézmény az emberi
élet törékenységétől félő, annak terhét hordozó embernek a szenvedésén
enyhít.
Hozzátette, hálásak lehetünk, hogy részesei lehetünk az embert mentő
isteni akaratnak, és mert ezt testvéri közösségben, egymásban bízva
tudjuk tenni.
„Az előttünk álló jövőben (amit nem tudunk, milyen lesz, de ő biztosan
benne van) tudjuk szolgálni az ő embermentő művét éppen a kereszt
hordozása által” – zárta tanítását az érsek.
A szentmise után a rossz idő miatt a templomban került sor az ünnepi
megemlékezésre.
Elsőként Forsthoffer Erzsébet intézményvezető mondott beszédet.
Hangsúlyozta, a Bakos-Tóth Márta és Rajczi Pál atya innovatív
kezdeményezésével létrehozott hiánypótló intézményben megvalósul a
család egysége, a közösség megtartó ereje, az egyházi intézmények
társadalmi szerepvállalása.
Az intézményvezető megköszönte a magyar kormány és a Magyar Katolikus
Püspöki Konferencia jelentős anyagi támogatását, a Katolikus
Szeretetszolgálat szakmai segítségét, minden jószándékú támogatást,
Bakonyszücs község befogadó szellemiségét, a munkatársak önzetlen
tevékenységét és együttműködését.
Ezután felolvasta Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Vajda Márta, a
„Rák ellen, az emberért, a holnapért!” Társadalmi Alapítvány
igazgatójának köszöntőlevelét.
Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója elmondta, a
bakonyszücsi otthon a Katolikus Szeretetszolgálat egyik legújabb
intézménye.
Fenntartását 2020-ban büszkén vették át, hiszen olyan ellátást
biztosítottak itt a kezdetektől, ami egyedülálló volt az országban, és
az intézmény azt a szolgáló szeretetet valósítja meg, ami a
szeretetszolgálat és az Egyház társadalmi tanítása középpontjában áll.
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
elnöke felidézte első találkozását Bakos-Tóth Mártával.
Akkor egy kutyát ajándékoztak az intézménynek, de azonnal megragadta az
otthon szellemisége, Márta szakmai munkája, és ahogyan a beteg
gyermekeknek és családjuknak segítséget nyújt keresztény szellemben.
Bakonyszücs polgármestere, Fódi István elmondta, községük az intézmény
által vált országosan ismertté.
A harmincadik évfordulón az önkormányzat posztumusz díszpolgári címet
adományoz Bakos-Tóth Mártának, aki Budapesten született, de az egyetem
megkezdéséig Bakonyszücsön élt.
Pedagógiai, pszichológiai diplomát szerzett, majd klinikai
szakpszichológus lett.
A daganatos betegségben szenvedő gyerekek és serdülők, ifjak és
családtagjaik terápiáját és rehabilitációját végezte.
1989-ben megszervezte a községben az első hazai rehabilitációs üdülőt,
mely 1992-ben a Veszprémi Egyházmegye és Rajczi Pál plébános
segítségével egész évben nyitott rehabilitációs otthonná alakult.
Az oklevelet és az érmet Bakos-Tóth Márta két fia, Gergő és Géza vették át.
Ezután Forsthoffer Erzsébet és Apró Zoltánné, a Rákbetegek Országos
Szervezete (ROSZ) elnöke elismerő oklevelet adott át az otthon
működésének három évtizedében kiemelkedő tevékenységet végzők részére is.
A „Soha nem vagy egyedül, a család, a barátok mindig támogatnak téged”
országos rajzpályázati felhívás eredményhirdetésén a díjakat Lukács
Katalin művésztanár és Szíjártó Józsefné adták át.
48 pályamű érkezett, a legfiatalabb alkotó négyéves, a legidősebb 82
éves volt.
Egy kilencéves díjazott kisfiú azt is elmondta, azért is vett részt a
versenyen, mert a nagymamája daganatos beteg, nagy fájdalmai vannak, és
édesanyjával mindennap látogatják.
A felnőtt díjazottak az Így főznek a magyar katolikusok című kötetet
kapták jutalmul, mely kiadvány megvásárlásával a bakonyszücsi otthont
lehet támogatni.
Az alkotásokból és az otthon lakóinak kézműves termékeiből a helyi
művelődési házban kiállítás nyílt.
Itt, a templomi ünnepséget követő fogadáson Kovács Zoltán parlamenti
képviselő mondott pohárköszöntőt.
A jubileumi évforduló tiszteletére időkapszula elhelyezésével is
készültek az intézmény kertjében, melyet 2032. szeptember 20-án fognak
felnyitni.
Fotó: Lambert Attila ( Magyar Kurír )
Forrás és fotógaléria:
https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-kereszt-az-azonosulas-utja-harminceves-bakonyszucsi-lelki-rehabilitacios-otthont-unnepeltek
Az eseményről videófelvétel megnézhető itt:
https://www.facebook.com/watch/?v=414153054166760
A Veszprém megyei hírportál cikke itt olvasható:
https://www.veol.hu/helyi-kozelet/2022/09/harminc-eve-adnak-erot-a-gyogyulashoz-bakonyszucson