A Rákellenes Küzdelem Világnapjához kötődően a Béres Alapítvány 50 millió forint értékű Béres Cseppet adományozott a daganatos betegek gyógyulásának támogatására. Az adományt Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke Prof. Dr. Kásler Miklósnak, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosának, valamint az ország legjelentősebb daganatos betegeket tömörítő szervezetek vezetőinek adta át az Országos Onkológiai Intézetben megrendezett találkozón február 2-án.

A Béres Alapítvány széleskörű társadalmi tevékenységének egyik legfontosabb alappillére az egészség védelméért való munkálkodás, az emberek egészségtudatosságának fejlesztése, a betegségmegelőzés lehetőségeinek feltárása, a betegek gyógyulásának elősegítése. Ebben a munkájukban kiemelkedő szerepet kap a daganatos betegek támogatása. A Rákellenes Küzdelem Világnapja figyelemfelkeltő keretet jelent a kór leküzdésének lehetőségeit kereső összefogásra, a betegek lelki és testi támogatására. A Béres Alapítvány sokéves tapasztalata szerint e súlyos betegségben szenvedőknek hathatós segítséget jelent a rájuk figyelő szeretet, az együttérzés, és a gyógyszeres immunerősítés lehetősége. E meggyőződésből juttatják el évről évre Béres Csepp adományukat a rászorulóknak, orvosok és a betegeket tömörítő országos szervezetek segítségével. Id. dr. Béres József, a Béres Csepp megalkotójának munkássága szorosan kötődött a daganatos betegség elleni küzdelemhez. A legendás feltaláló felismerte bizonyos nyomelemek szerepét a szervezet anyagcsere folyamataiban, nélkülözhetetlenségüket az immunrendszer megfelelő működésében. Ma már általánosan elfogadott, hogy ezeknek a létfontosságú anyagoknak jelentős szerepük van a rák kialakulásának megelőzésében és legyőzésében. Ezt az összefüggést id. dr. Béres József az emberi élet külső és belső feltételrendszerének következetes tanulmányozásával ismerte fel majdnem fél évszázaddal ezelőtt, ám eredményei ma, amikor az élő szervezetnek egyre nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie, aktuálisabbak, mint valaha.

„Mindannyian tudjuk, hogy az ember, mint élőlény, eredendően része a természetnek. Életképessége, fennmaradása, egészségi állapota mindig is a környezethez való alkalmazkodásának függvénye volt. A civilizáció térhódításával ez a roppant érzékeny és sérülékeny egyensúly egyre nagyobb veszélybe kerül. Szervezetünk sok esetben nem képes lépést tartani a külső tényezők felgyorsult változásaival, megbetegszik. Fontos, hogy minden eszközt, minden lehetőséget megragadva, tudatosan és együtt vegyük fel a harcot a betegségekkel szemben. A daganatos megbetegedések tekintetében sajnos még ma is rosszul állunk, még ma is a vezető halálokok közé tartoznak. Béres József kutatásait és eredményeit szem előtt tartva, mi biztosak vagyunk abban, hogy gyógyszeradományunkkal hatékony segítséget nyújtunk e súlyos betegség elleni küzdelemhez” – hangsúlyozta Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke az Onkológiai Intézetben tartott sajtótájékoztatón. Az Országos Onkológiai Intézet részéről Prof. Dr. Kásler Miklós főigazgató főorvos köszönetet mondott a Béres Alapítványnak a támogatásért.

További információ:
Antony Szilvia, sajtókapcsolatokért felelős kommunikációs munkatárs
Tel: 06-1- 430-5518, Mobil: 06-20- 312-4840, E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.