30. éves jubileumi ünnepség Martfűn

 

A martfűi Jóreménység Klub és Egyesület megalakulásának 30. évfordulóját ünnepelte, melyen tiszteletét tette dr. Papp Antal, Martfű polgármestere és Dr. Szabó János, a Rákbetegek Országos Szervezetének elnöke.

 

Az évfordulós ünnepségre érkeztek Tápiószeléről, Szolnokról, valamint Mezőtúrról testvérklubok, illetve a helyi civil szervezetek képviselői is.

 

A város polgármestere és az országos elnök elismeréssel szólt arról a tevékenységről, amit a betegeket segítő klubok tagjai tesznek egymásért, a környezetükben élőkért, a daganatos betegek segítéséért, a megelőzésért.

 

A rendezvényen előadások is elhangzottak Kardos Mónika, gyógyszerész szakasszisztens részéről a vitaminok, táplálékkiegészítők szedésével kapcsolatban, Laboda Tünde, a Margit Alapítvány szakmai vezetője az Alzheimer kór korai felismeréséről, a betegség tüneteiről, melyről kisfilmet is vetítettek. Tóth László református tiszteletes az egyház és a betegek kapcsolatáról, a betegeknek nyújtott lelki támaszról beszélt, valamint Dr. Kollárné Balla Anna írónő, a legújabb könyvéről beszélt, mely a daganatos betegséggel való küzdelmekről, a diagnózistól a kezeléseken keresztül és annak lelki terheiről szól,

 

Az ünnepséget színesítette Hubáné Enyedi Erzsébet éneke, aki a Siófoki Nyugdíjas Ki Mit Tud-on első díjban részesült és Csala Georgina szintén énekkel.

 

Az ünnepi ebéd után, abban a reményben köszöntek el egymástól, hogy hamarosan újból találkoznak!