A kazincbarcikai városi televízió egyik beszélgető műsorának vendége volt a közelmúltban Tokai Edit, a helyi "Teljes Életért" szervezet vezetője.
A riportból megtudhatjuk, hogyan alakult meg, ez a rákbetegeket segítő civil közösség.
Megismerhetjük eddigi életüket, rehabilitációs munkájukat, életminőséget javító és kulturális programjaikat, céljaikat, illetve arról is szó esik, hogy mely korosztályokat érintenek leginkább a különböző daganatos betegségek.
Mindezek mellett tagjaik nagy hangsúlyt fektetnek a prevencióra, figyelemfelkeltő sétákat, felvilágosító előadásokat szerveznek iskolákban, munkahelyeken, ahol felhívják a figyelmet a betegségek megelőzésére és a szűrővizsgálatok fontosságára.
A rosszindulatú elváltozások korai felismerése nagyon fontos, a betegség kimenetele és a sikeresebb gyógyulás érdekében.
A riportban elhangzanak statisztikai számadatok, hogy éves szinten hány újonnan felfedezett rosszindulatú daganatos megbetegedés van.
Az országszerte működő klubok, egyesületek interaktív programokkal, előadásokkal
segítenek a betegtársaknak.
Szó esik arról is, hogy közösségük a különböző civil szervezetekkel is nagyon jó és folyamatos kapcsolatot ápol.
Együtt szerveznek programokat, kölcsönösen segítik egymás munkáját és a sorstársakat a betegség feldolgozásában, a rehabilitációban és abban, hogy újra teljes életet éljenek!
A beszélgetés itt megtekinthető: