Minden kedves daganatos és nem daganatos betegnek kívánunk erőt, egészséget és boldogságban, örömökben, valamint eredményekben gazdag új esztendőt!!

A Rákbetegek Országos Szervezetének szegedi Napforduló Szolgálata részt vett az "Egészséges Szegedért Program"-ban, ahol az érdeklődők információkat, tanácsokat kaptak, illetve különböző kiadványokból is válogathattak.

A nemzetközi kampány célja felhívni a figyelmet a mellrák megelőzésének és a szűrések fontosságára szeretné felhívni a figyelmet.

Szegeden a Senior Centerben úgynevezett "Egészség délután"-t tartottak, ahol a Rákbetegek Országos Szervezetének szegedi Napforduló Szolgálatának munkatársai is jelen voltak és álltak az érdeklődök rendelkezésére.

Eszenyi Enikő igazgatónő nyitotta meg a Szigorúan őrzött mellek elnevezésű, a mellrák elleni küzdelem fontosságát középpontba állító kiállítást, melynek október 25-től a Vígszínház ad otthont.