Tisztelt Egyesületi Tagjaink!

A Rákbetegek Országos Szervezete is értesült a sajtóban megjelent hírekről az Országos Onkológiai Intézetben videóra vett, és megírt hosszú várakozásról. Ugyanakkor értesültünk az Intézet erre vonatkozó közleményéről is.

Szervezetünk, mint a daganatos betegséggel érintett emberek rehabilitációját segítő egyesület az ország számos onkológiai ellátást végző kórházában igyekszik lehetőségeihez, és a kórházak fogadókészségéhez képest hatékonyan jelen lenni annak érdekében, hogy a betegek, és az intézmények közötti kapcsolatot harmonikusabbá, szorosabbá tegye. Tagjaink, és a hozzánk fordulók észrevételeit minden esetben közvetítettük a kórházak felé, és igyekeztünk egyedi problémákra is közös, és jó szándékú megoldást találni.

A sajtóban megjelent híreket, és az Országos Onkológiai Intézet válasz közleményét is áttanulmányozva azt gondoljuk, hogy a leghelyesebb, ha figyelemmel kísérjük, hogy az Intézet hogyan kívánja kezelni a mostani helyzetet, ideértve a szeptembertől megígért elektronikus előjegyzési rendszer működési tapasztalatait is. Ha a helyzet ezt követően sem változik, Szervezetünk egyeztető megbeszélést kezdeményez az Intézettel részben azért, hogy ne csak sajtó hírek alapján ismerjük a helyzetet, részben pedig azért, hogy felajánljuk segítségünket a betegek érdekét még inkább biztosító megoldás kidolgozása érdekében.

Ugyanakkor felhívjuk Tagjaink figyelmét arra, hogy korábbi általános tapasztalatunk, és a betegek korábbi jelzései szerint az Intézet dolgozói lelkiismeretesen, és nagy szakmai felkészültséggel végzik munkájukat, és szeretnénk magunkat távol tartani az általánosításoktól, és azoknak az embereknek a megbántásától, akik eddig is minden igyekezetükkel segítettek rajtunk. Tagjaink, és a daganatos betegek érdekében azt is szeretnénk elkerülni, hogy nehézségeinket, problémáinkat bizonyos helyzetekben bárki eszközként használja fel azért, hogy saját érdekeit ezen keresztül tudja érvényre juttatni.

Tisztelettel, Dr. Szabó János, elnök