Minden rákbeteg megkaphatja az ideális, rá szabott terápiát, mondta Kásler Miklós az Országos Onkológiai Intézet (OOI) főigazgató főorvosa a nemzeti rákellenes nap alkalmából megtartott sajtótájékoztatón.

 

A főigazgató kiemelte, hogy az utóbbi 10-15 évben sokat javultak például a hererák, az emlőrák és a limfómák gyógyulási arányai.
Emlékeztetett: 1974-ig a magyarországi rákmegbetegedési mutatók és a halálozási adatok nem mutattak különbséget a nyugat-európaiakhoz képest.
1974 és 1992 között azonban Magyarországon "exponenciálisan emelkedett mindkét adat", miközben Nyugat-Európában a magasabb megbetegedési gyakoriság mellett sem emelkedett a halálozás.

A magyarországi rákhalálozás 1999-ben volt a legmagasabb, akkor körülbelül 34 ezren vesztették életüket valamilyen daganatos betegség következtében.
Azóta az új betegek növekvő száma mellett stagnált a halálozás, majd az utóbbi 8-10 évben folyamatosan csökkent, ami az új terápiás irányelvek, lehetőségek megjelenésének és az eszközpark megújításának köszönhető.

Az utóbbi négy évben jelentős fejlesztés indult az onkológiai műszereknél, vidéken megduplázódott a CT- és MR-kapacitás, és megújult a sugárterápiás műszerpark.

Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődik az országos vastagbélszűrési program, Kásler Miklós azt mondta, ismeretei szerint minden feltétel adott a program elindításához, annak szűrési módszereiről azonban "lassú és áldatlan szakmai vita" folyt az utóbbi években.

Fotó: Neményi Márton / 24.hu

Forrás:
http://medicalonline.hu/…/kasler__minden_rakbeteg_megkaphat…